A múlt, amihez soha nem térhetünk vissza - The Anthropocene Reviewed | Kurzgesagt

🎁Amazon Prime 📖Kindle Unlimited 🎧Audible Plus 🎵Amazon Music Unlimited 🌿iHerb 💰Binance

Videó

Tranzkript

Ma valami mást fogunk csinálni.

John Green barátunk fel fog olvasni a “The Anthropocene Reviewed” podcastjából egy történetet.

Reméljük, tetszeni fog, nemsokára jövünk egy hagyományos videóval is.

Ha valaha is voltál, vagy volt gyereked, bizonyára ismered már a kéz körvanalainak lerajzolását.

Ilyenek voltak az első figuratív művek, amelyeket gyerekeink 2 és 3 éves kor között rajzoltak.

A gyerekeim szétterpesztették ujjaikat egy papír fölött, majd egy szülő segítségével

körberajzolták őket.

Emlékszem fiam arcára, mikor felemelte a kezét, és teljesen

lenyűgözte, hogy a kezének formája még mindig a papíron van - önmagáról egy majdhogynem időtálló feljegyzés.

Boldog vagyok, hogy a gyerekeim már nem 3 évesek,

mégis úgy tekintek ezekre a korai alkotásaikra, mintha egy különös, lelket kettészelő

öröm árasztana el.

Ezek a képek arra emlékeztetnek, hogy nem csak felnőnek, de tőlem is egyre távolabb nőnek, saját, különálló életük felé haladva.

De ez persze csak azt jelenti, amit én látok bele ezekbe a kéz rajzokba, ez pedig egy bonyolult

kapcsolat néző és mű között; de sosem annyira gazdag, mint mikor messzire a múltba tekintünk.

1940 szeptemberében, egy 18 éves Marcel Ravidat nevű gépész

Robot nevű kutyáját sétáltatta Franciaország délnyugati vidékén, amikor is a kutya eltűnt egy lyukban.

Robot végül visszatért, de Ravidat a következő nap visszament három barátjával, hogy megvizsgálják a lyukat.

Némi ásás után egy barlangot fedeztek fel, melynek falai festményekkel voltak tele; több mint

900 festmény állatokról: lovak, bikák, bölények és mára már kihalt fajok is, mint például a gyapjas orrszarvú.

A festmények elképesztően részletesek és élénkek voltak,

porlasztott ásványi pigmentekből készült piros, sárga és fekete festékeket használva, amit általában egy szűk csövön keresztül fújtak át,

valószínűleg egy üreges csontot használva

a barlang falaira fújva. Végül bebizonyosodott, hogy ezek a művek legalább

17.000 évesek.

A barlangot meglátogató fiúk közül ketten oly mélységesen meghatódtak a megfigyelt művektől,

hogy végül letáboroztak a barlang elé, majd egy éven át őrizzék azt.

A második világháború után a francia kormány átvette a barlang védelmét, majd 1948-ban meg is nyitották azt a nyilvánosság előtt.

A jelentések szerint Picasso még abban az évben azt mondta:

‘‘Nem találtunk fel semmi újat.’’

Rengeteg a talány Lascaux-val kapcsolatosan. Például az, hogy miért nincs egyetlen festmény sem rénszarvasokról,

amiről úgy tudjuk, hogy akkoriban az elsődleges élelmi forrásnak számított a barlangban élő őskorszaki emberek számára.

Miért inkább állatokra koncentráltak, és miért nem inkább emberi formákat festettek?

Egyes barlangi területek miért vannak tele rajzokkal, melyek némelyikének megalkotásához ráadásul állványzatot is kellett építeni,

míg más területeken csak néhány festmény van? Valamint ezek a festmények spirituális témájúak voltak vagy inkább gyakorlatiasak?

Ez itt egy útmutató a téged lehetségesen legyilkoló állatokról.

Az állatok mellett több ezer absztrakt szimbólum és forma is van,

amit nem tudunk értelmezni. És rengeteg negatív kéz stencil is, ahogyan a művészet történészek nevezik őket.

Ezek a festmények érdekelnek a legjobban.

Ezeket úgy alkották, hogy egy kezet ujjakkal széttárva rányomták a barlang falára, majd pigmentet fújtak rá,

így festve be a kéz körüli területet.

Hasonló kéz lenyomatokat a világ többi barlangjaiban is találtak, Indonéziától Spanyolországon át

Ausztráliában, Amerikában és Afrikában is.

Ezek a kézlenyomatok 15, 30 vagy akár 40 ezer évvel ezelőttről származnak.

Ezek a lenyomatok arra emlékeztetnek, hogy mennyire más volt az élet ebben a távoli múltban.

Feltehetően fagyás miatti amputációk gyakoriak voltak Európában.

Ezért sokszor láthatsz 3 vagy 4 ujjas negatív kéz lenyomatokat. Az élet rövid volt és nehéz.

A nők egynegyede belehalt a szülésbe, és nagyjából a gyermekek 50%-a halt meg öt éves koruk előtt.

De arra is emlékeztetnek bennünket, hogy a múlt emberei ugyanolyan emberek voltak, mint mi.

Kezeik ugyanolyanok, mint a miénk.

Ezek a közösségek vadásztak és gyűjtögettek, nem sok kalória többlet jutott nekik.

Ezért minden egészséges embernek részt kellett vennie az élelem- és vízszerzésben, mégis valahogy

volt idejük arra, hogy alkossanak.

Mintha az emberek számára a művészet nem opcionális lenne.

Mindenféle kéz stencilt láthatunk a barlang falakon,

gyermeki és felnőtt kezeket, de az ujjak szinte minden esetben szét vannak tárva.

Mint a gyerekeim rajzain.

Nem vagyok jungi,

de lenyűgöző és kicsit furcsa, hogy olyan sok őskorszaki ember,

akiknek bizonyosan nem volt semmi kapcsolata a többiekkel,

ugyanolyan festményeket készítettek, ugyanazzal a technikával.

Festményeket, amiket még mindig készítünk.

De megint csak, a Lascaux-i festmények jelentése számomra valószínűleg más, mint a készítőiknek.

Néhány akadémikus elmélete az volt, hogy a stencilek vadászati rituálék részei.

De az is lehet, hogy a kéz csak egy nagyon “kézenfekvő” modell, ami mindig elérhető a csuklónkon.

Számomra azonban

a Lascaux-i stencilek ezt jelentik: “Itt jártam.” Azt mondják, “Nem vagy újdonság.”

És mivel általában pirossal vannak körbefestve ezek a kezek, számomra kicsit horrorfilmesek is.

Mintha szellemkezek nyúlnának felém egy véres háttérből.

Arra emlékeztetnek, amit Alice Walker is írt, “a történelem folyamatosan zajlik.”

A Lascaux-i barlang végül már jó régen bezárta kapuit a publikum előtt.

Túl sok jelenkori ember lélegezte tele a barlangot, ami penész és zuzmó növekedést indított be, ez pedig megrongált néhány művet.

Azt hiszem, már az is pusztító lehet, ha valamire csak ránézünk.

A turisták azonban még mindig meglátogathatják a barlang másolatát Lascaux II. néven, ahol a műveket

újrarajzolták aprólékosan.

Emberek hamis barlangrajzokat készítenek, hogy megvédjék az eredetit - egy kiemelkedő antropocén viselkedés.

Bevallom, az emberi tevékenység mint egy cinikus és megcsömörlött

majdnem-professzionális megfigyelőjeként

elképesztően reménykeltőnek tartom, hogy néhány tinédzser és egy Robot nevű kutya,

olyan barlangot fedezett fel, ami tele volt 17.000 éves kézlenyomatokkal; hogy a barlang olyan

csodás volt, hogy ketten közülük odaadóan védték azt.

És amikor mi emberek veszélyesek lettünk a barlang számára, egyetértettünk abban, hogy többé nem megyünk oda.

Lascaux ott van. Nem látogathatod meg.

Megnézheted a hamis barlangot, megnézheted a majdnem tökéletes kéz stencil másolatokat. De tudni fogod, hogy

ez nem ugyanaz a dolog.

Csak egy árnyéka.

Ez egy kézlenyomat,

de nem egy kéz.

Ez egy emlék, amihez nem térhetsz vissza.

Amitől a barlang teljesen a múlt jelentésévé válik.

Reméljük, hogy tetszett ez a videó, még ha a megszokottól el is tért.

Nézd meg John Green podcastjét, ‘The Anthropocene Reviewed’, címen, amiben költőien szemléli meg az emberi világot, amiben élünk.

John egy jó barátja a Kurzgesagt-nak.

Egyébként a csatornája - Crash Course - nélkül, amit ő és testvére indított el évekkel ezelőtt,

a Kurzgesagt sem létezne, mert a mai videóinknak az volt az eredeti inspirációja.

Az évek folyamán John és Hank rengeteg úton segített nekünk, tanácsadókként, végül barátokként.

Szóval csekkold meg a The Anthropocene Reviewed-ot vagy bármelyik más csatornájukat.