Videó

Tranzkript

A tested Te vagy?

Hát, nagyjából, nemde?

De vajon van-e egy határ, amin túl ez már nem igaz?

Mennyit lehetne úgy eltávolítani belőled, hogy te Te maradj,

és van-e egyáltalán értelme ennek a kérdésnek?

A fizikai létezésed sejtekből áll, billiónyi sejtből,

legalább tízszer annyiból, mint ahány csillag van a Tejútrendszerben.

A sejt egy élőlény, egy gépezet, amit akár 50 ezer különféle fehérje is felépíthet.

Nincs tudata, sem akarata, sem célja; egyszerűen csak van,

de mégis egyéniségnek számít.

Együtt, a sejtjeid óriási szerkezeteket hoznak létre, olyan feladatokra, mint az étel előkészítése,

nyersanyagok gyűjtése, dolgok szállítása,

a környezeted érzékelése, és így tovább.

Ha sejteket távolítasz el a testedből és a megfelelő környezetbe helyezed őket,

akkor továbbra is életben maradnak egy ideig,

tehát a sejtjeid tudnak nélküled is létezni, de Te nem tudsz nélkülük.

Ha elvesszük az összes sejtedet, akkor nem lesz többé olyan, hogy “Te”.

De vajon van-e egy határ, amin túl egy halom sejt már nem egyeztethető meg Veled?

Például, ha szervet adományozol, sejtjeid milliárdjai fognak

tovább élni valaki másnak a testében.

Ez azt jelenti, hogy a Te egy részed egy másik ember része lett,

vagy azt jelenti, hogy ez a másik test tartja életben ezt a részedet?

Vagy, képzeljünk el egy kísérletet:

Te és egy találomra kiválasztott ember az utcáról sejteket cseréltek.

A Te tested az Ő sejtjeit kapja meg egyesével,

míg az Ő teste a Te sejtjeidet.

Vajon van-e egy pont, amin túl Ő már Te vagy?

Megtörténhet ez valaha, vagy ez csak egy nagyon lassú és undorító mód arra, hogy teleportáljanak?

Bonyolítsuk még tovább a dolgokat!

Magadra egy statikus valamiként gondolni tarthatatlan dolog.

Majdnem minden sejtednek meg kell halnia életed során.

Kétezer-ötven millió már meghalt csak ezen videó kezdete óta,

másodpercenként körülbelül egy és három millió között.

Hét év leforgása alatt majdnem az összes sejted kicserélődik legalább egyszer.

Minden alkalommal, amikor a sejtjeid felépítése változik, Te is picit más leszel, mint előtte,

szóval egy részed folyton meghal.

Ha elég szerencsés vagy, hogy megöregedj,

akkor átfutottál körülbelül egymilliószor egymilliárd sejten,

szóval amit magadnak gondolsz, az valójában csak egy pillanatkép.

Azonban néha a sejtek „tönkremennek” és nem akarnak meghalni,

megkérdőjelezve magát a testünket alkotó egységet.

Az ilyen sejteket hívjuk ráknak. Felmondják a biológia társadalmi szerződését

és gyakorlatilag halhatatlanná válnak.

A rák nem egy külső betolakodó;

hanem része a testednek, ami a saját túlélését a Tied fölé helyezi,

de persze vitatkozhatnánk azon is, hogy a rákos sejt egy külön lénnyé változik bennünk;

egy másik lénnyé, ami csak gyarapodni és túlélni szeretne.

Tudnánk ezért őt hibáztatni?

Henrietta Lacks sejtjeinek története hátborzongató:

Henrietta fiatalon halt meg rákban, 1951-ben.

Általában a sejtek csak pár napig élik túl a laborban,

ezáltal nehézzé téve a kutatást.

Henrietta rákos sejtjei azonban halhatatlanok voltak.

Az évtizedek alatt újra és újra sokszorozták és

számtalan kutatásra használták fel őket, számtalan életet megmentve.

Henrietta sejtjei még mindig életben vannak és összesen

legalább 20 tonna biomasszát tennének ki.

Tehát, egy olyan embernek vannak élő részei szerte a világon,

akit már évtizedek óta halottnak nyilvánítottak.

De Henriettából mennyi van ezekben a sejtekben?

Egyáltalán mit teszi a sejtjeidet a Te sejtjeiddé?

Talán az információ ami benne van, a DNS-ed?

Egészen a közelmúltig azt hittük, hogy az összes sejt a testedben

ugyanazzal a genetikai kóddal rendelkezik,

azonban ez hamisnak bizonyult.

A genomod folyamatosan mozgásban van, állandóan változik

mutációk és környezeti hatások útján.

Ez különösen igaz az agyadban.

Új felfedezések alapján, egy neuron a felnőtt agyban több, mint

ezer olyan mutációval rendelkezik, amik nincsenek jelen

a sejtekben, amik körbeveszik. De a DNS-edből mennyi vagy valójában Te?

Az emberi genom körülbelül 8 százaléka vírusokból áll,

amik valaha megfertőzték a felmenőinket és összeolvadtak velünk.

A mitokondriumok, a sejtek erőművei, egy időben baktériumok voltak, amik egyesültek

a sejtjeid őseivel. Nekik máig megvan a külön DNS-ük.

Egy átlagos sejtben több száz található belőlük, több száz kis valami, amik

nem emberiek, de egy picit mégis.

Igen, összezavaró. Lépjünk vissza egy kicsit.

Tudjuk, hogy Téged billiónyi apró dolog épít fel

amiket még kisebb dolgok építenek fel, amik folyton változnak.

Együttesen nem statikusak, hanem dinamikusak.

A felépítésük, az állapotuk folyamatosan változik,

szóval mi talán csak egy önfenntartó minta vagyunk, világos határok nélkül,

ami egy bizonyos pontban öntudatra ébredt és most megvan a képessége ahhoz,

hogy tudjon önmagán gondolkozni, időn és téren keresztül,

de a valóságban ez csak ebben az egy pillanatban létezik.

Hol kezdődött ez a minta:

akkor mikor megfogantál, vagy az első ember keletkezésekor,

vagy tán mikor az élet elkezdte betölteni a kis bolygónkat,

vagy mikor a testünket felépítő elemek létrejöttek egy csillagban?

A mi emberi agyunk úgy fejlődött, hogy végletekben tudjon gondolkozni.

A valóság elmosódott határait nehezen tudja felfogni.

Talán az olyan ötletek, mint a kezdet és a vég, élet és halál, Te és Én,

igazából nem is abszolútak, hanem ötletek, amik egy képlékeny mintához tartoznak;

egy mintához, ami elveszett ebben a furcsa és gyönyörű univerzumban.

A probléma, hogy kik vagyunk nemcsak

önmagunkról, hanem az agyunkról is szól.

Ahogyan a sejtjeink szétosztottak és külön állnak tőlünk, úgy az agyunk maga is

szétosztható és tőlünk elválasztható úgy, miközben változatlanul a koponyánkban van.

Kattints ide, hogy átlépj a csatornámra és megnézd a következő részt.

Rendben, szóval most menj és nézd meg CGP Grey videóját.

Ha még nem vagy feliratkozva a csatornájára,

akkor ezt gyorsan változtasd meg.