Videó

Tranzkript

Van-e olyan határ, amit soha nem léphetünk át? Más helyek, ahova sosem juthatunk el, akármennyire próbálkozunk?

Kiderült, hogy vannak.

Legyen akármilyen sci-fi technológiánk, az Univerzum egy kis szegletének „csapdájában” vagyunk.

Hogyan lehetséges ez?

És milyen messzire mehetünk?

A lakóhelyünk egy csendes karja a Tejútrendszernek,

ami egy átlagos méretű spirálgalaxis, az átmérője körülbelül százezer fényév.

Csillagok milliárdjai, gázfelhők, sötét anyag, fekete lyukak, neutroncsillagok és bolygók alkotják, egy szupermasszív fekete lyukkal a közepén.

Messziről ránézve a galaxisunk sűrűnek tűnik, de igazából a nagy része üres tér.

A mostani technológiával egy embert elküldeni a legközelebbi csillaghoz több ezer évbe telne.

Tehát a galaxisunk eléggé nagy.

Azonban, a Tejút nincs egyedül:

az Androméda-galaxissal és több, mint 50 törpegalaxissal együtt tagja a Lokális csoportnak, aminek úgy 10 millió fényév az átmérője.

Egy a több száz galaxiscsoportból a Lainakea szuperhalmazon belül,

ami ugyancsak egy a több millió szuperhalmazból

a Megfigyelhető világegyetemben.

Tegyük fel, hogy dicsőséges jövő vár ránk.

Az emberi civilizáció eléri a hármas szintet a Kardasev-skálán,

nem irtják ki más űrlények,

és képessé válik olyan csillagközi utazásra, ami a ma ismert fizikai törvények szerint lehetséges.

Egy ilyen végtelenül derűlátó forgatókönyv szerint mi a legmesszebbi dolog, amit meglátogathatunk?

Nos, a Lokális csoport.

Ez a legnagyobb egység, aminek az emberiség valaha része lesz.

Míg emberi léptékkel természetesen hatalmas, a Lokális galaxiscsoport a Megfigyelhető világegyetem csupán 0,00000000001%-át teszi ki.

Álljunk meg egy pillanatra és érezzük át, mit jelent ez a szám.

Le vagyunk korlátozva a megfigyelhető univerzum 1 százalékának százmilliárdodjára.

Az egyszerű tény, hogy létezik egy ilyen korlát és hogy az univerzumból ennyi dolgot soha nem érinthetünk meg, elég ijesztő.

Miért nem mehetünk távolabb?

Nos, az ok magának a semminek a természete.

A semmi, avagy üres tér, nem üres, kitölti a rá jellemző energia.

Úgy hívják, hogy kvantum-fluktuáció.

A legkisebb méreteknél folyamatosan zajlanak az események: anyag- és antianyag-részecskék jelennek meg, majd pusztítják el egymást.

Ezt a kvantum-vákuumot elképzelheted egy bugyborékoló edényként:

sűrűbb és kevésbé sűrűbb részekkel.

Most ugorjunk vissza 13,8 milliárd évet, amikor a tér szövetét csak a semmi alkotta.

Az Ősrobbanás utáni pillanatokban a kozmikus inflációként ismert esemény során

a Megfigyelhető világegyetem üveggolyó méretűről több ezermilliárd kilométer szélesre tágult, a másodperc törtrésze alatt.

Ez a hirtelen felfúvódás olyan gyorsan és végletesen történt,

hogy ezek a kvantumfluktuációk is szétterültek,

és a szubatomi távolságokból galaktikus távolságok lettek.

Sűrűbb, és kevésbé sűrű területekkel.

Az infláció után a gravitáció elkezdett mindent újra összehúzni.

A legnagyobb léptékeken nem tudott felülkerekedni a hirtelen táguláson, de kisebb léptékeken már a gravitáció győzött.

És az idők során a Világegyetem ezen sűrűbb területei ahhoz hasonló galaxiscsoportokká váltak, mint amilyenben ma élünk.

Azonban csak a mi kis területünket, a Lokális csoportot köti hozzánk a gravitáció.

De várjunk! Hol itt a probléma?

Miért nem utazhatunk el a mi kis térrészünkből egy másikba?

Nos, mert a sötét energia belekavar a terveinkbe.

Úgy hatmilliárd éve a sötét energia átvette az irányítást.

Lényegében egy láthatatlan erő vagy hatás, ami okozza és egyre gyorsítja a Világegyetem tágulását.

Nem tudjuk, miért teszi ezt, vagy hogy mi egyáltalán a sötét energia, de a hatását tisztán észleljük.

A korai Univerzumban sok-sok hidegebb terület volt a Lokális csoport körül, melyek több ezer galaxist felölelő halmazokká váltak.

Rengeteg minden vesz minket körül.

Azonban a Lokális csoporton kívül semmilyen halmazt, vagy galaxist nem köt hozzánk a gravitáció,

szóval minél inkább kitágul az Univerzum, annál nagyobb lesz a távolság mi és bármely más gravitáció által összetartott térrész közt.

Egy idő után a sötét energia mindent eltaszít mellőlünk a Világegyetemben,

amivel az összes többi galaxis, galaxiscsoport és -halmaz idővel elérhetetlenné válik.

A legközelebbi galaxiscsoport már így is több millió fényévnyire van,

de mindegyikük olyan gyorsasággal távolodik tőlünk, melyet soha nem tudnánk még megközelíteni sem.

Elhagyhatjuk ugyan a Lokális csoportot, belerepülve az intergalaktikus, sötét ürességbe,

azonban soha nem érkeznénk meg sehová.

És míg mi egyre inkább megfeneklünk az űrhajónkkal,

a Lokális csoport egyre inkább összehúzódik és lassan egyesül egyetlen hatalmas, elliptikus galaxissá

– aminek valaki a roppant fantáziátlan „Tejdroméda” nevet adta –

néhány milliárd év alatt.

Azonban ez még mindig nem a legszomorúbb rész.

Valamikor a távoli jövőben a Lokális csoporton kívüli galaxisok olyan messzire kerülnek tőlünk,

hogy túl halvánnyá válnak ahhoz, hogy észlelhessük őket, és a néhány foton ami el is jut idáig

olyan mértékben szenved vöröseltolódást, hogy gyakorlatilag érzékelhetetlen lesz.

Amint ez bekövetkezik, semmilyen információ nem juthat majd el hozzánk a Lokális csoporton kívülről.

Az Univerzum eltűnik az ablakunkból.

Üres, sötét semmit fogunk csak látni minden irányban, mindörökké.

Az ebben a messzi jövőben született Tejdromédai lények azt fogják hinni, hogy a saját galaxisuk jelenti a Világegyetemet.

Amikor kitekintetek a messzi ürességbe, nem látnak majd mást, mint még több sötét űrt.

Nem lesz lehetőségük észlelni a kozmikus háttérsugárzást, vagyis soha nem tudhatják meg, hogy volt Ősrobbanás.

Semmilyen módjuk nem lesz megtudni azt, ami mi ma tudunk.

A táguló Világegyetem természetét, hogy hogyan kezdődött és hogy hogyan fog véget érni.

Ők azt fogják hinni, hogy az Univerzum statikus és örökkévaló.

A Tejdroméda kis sziget lesz a sötétségben, míg maga is egyre inkább el nem sötétedik.

De még így is, a maga billiónyi csillagával a Lokális csoport is bőven elég nagy az emberiség számára.

Hiszen jelenleg még arra sem jöttünk rá, hogyan hagyhatnánk el a naprendszerünket!

És évmilliárdjaink vannak arra, hogy felfedezzük a saját galaxisunkat.

Hihetetlenül szerencsések vagyunk, hogy ebben a tökéletes időpillanatban létezünk.

Láthatjuk nemcsak a ránk váró jövőt, de a legtávolabbi múltunkat is.

Bármilyen elszigetelt és magányos is legyen a Lokális csoport,

láthatjuk az egész, nagyszerű és lenyűgöző Univerzumot,

ahogy van, épp most.

Közvetlenül támogathatsz minket a Patreonon, vagy Kurzgesagt cuccokat vehetsz ezt a linket követve. Nagyon sokat segítesz mindezzel.

És ha már ennyire kitartó voltál és végignézted, itt egy lejátszási lista még több univerzumos dologról.