Videó

Tranzkript

Éppen hazafele tartottál, amikor meghaltál.

Egy autóbaleset volt.

Semmi különös,

de mégis… végzetes.

Fájdalommentes halál volt.

A mentősök megtettek minden tőlük telhetőt, hogy megmentsenek,

…de mind hiába.

A tested annyira szétroncsolódott,

hogy jobb neked így, hidd el.

És akkor találkoztál velem.

“Mi történt?”

“Hol vagyok?”

“Meghaltál” – mondtam tárgyilagosan.

Nincs értelme finomkodni.

“Volt… volt ott egy teherautó…

…és megcsúszott.”

“Igen.”

“Én… Én meghaltam.”

“Igen.”

De ne légy szomorú emiatt.

“Mindenki meghal.”

Körbenéztél.

Üresség volt mindenütt.

Csak Te és Én.

“Mi ez a hely?”

“Ez lenne a túlvilág?”

“Többé-kevésbé.”

“Te vagy… Isten?”

“Igen, Isten vagyok.”

“A gyerekeim, a feleségem…”

“Mi van velük?”

“Rendben lesznek?”

“Na, ezt már szeretem” - mondtam.

“Épp most haltál meg és te a családod miatt aggódsz.”

“Ez nagyon jó dolog!”

Csodálattal néztél rám.

Számodra nem tűntem Istennek.

Csupán egy férfit láttál bennem, vagy esetleg nőt.

Egy homályos, felsőbb alak, talán.

“Ne aggódj!” – válaszoltam. - “Rendben lesznek.”

“A gyerekeid minden tekintetben tökéletesként fognak rád emlékezni.”

“Nem volt idejük rá, hogy megvetést érezzenek irántad.”

“A feleséged kívül sírni fog, de titokban megkönnyebül majd.”

“Őszintén, a házasságod már úgyis szétesőben volt.”

“Ha ez megvigasztal, mély bűntudata lesz a megkönnyebültsége miatt.”

“Ó…”

“Szóval mi fog történni most?”

“A Mennybe jutok…

vagy a Pokolba, vagy mi?”

Egyik sem, reinkarnálódni fogsz.

“Á,

…szóval a hinduknak volt igaza.”

“Minden vallásnak igaza van a maga módján.”

“Sétáljunk egyet.”

“Követtél, ahogy áthaladtunk az ürességen.”

“Hová megyünk?”

“Igazából sehová, csak jó sétálni, miközben beszélgetünk.”

“Szóval akkor mi a lényeg?”

“Mikor újjászületek, tiszta lappal indulok, igaz?”

“Kisbabaként.”

“Szóval az összes élményem, meg minden,

… minden amit ebben az életemben tettem, már nem fog számítani?”

„Dehogynem.”

“Benned van minden eddigi életed teljes tudása és tapasztalata.”

“Csak épp nem emlékszel rájuk jelenleg.”

Megálltam és a válladra tettem a kezem.

“A lelked sokkal csodálatosabb, gyönyörűbb és hatalmasabb, mint azt el tudnád képzelni.”

“Egy emberi elme csak parányi részét tartalmazza annak, aki te vagy valójában.”

“Mintha egy pohár vízbe dugnád az ujjad,

hogy megtudd, hideg vagy meleg-e.”

“Egy apró részed belerakod az edénybe,

…és amikor kihúzod, meglesz a kellő tapasztalatod.”

“Az elmúlt 48 évet egy emberi testben töltötted,

…de az elméd még nem tágult ki eléggé ahhoz, hogy érezd a teljes, óriási tudatod.”

“Ha elegendő időt töltenénk itt,

lassan mindenre emlékeznél.”

“De ennek nincs értelme az életek között.”

“Hányszor születtem újra eddig?”

„Oh sokszor… nagyon, nagyon sokszor

és nagyon sok különböző életben.”

“Ezúttal egy kínai parasztlány leszel, időszámításunk szerint Kr. e. 540-ben.”

„Várj, hogy?”

“Visszaküldesz az időben?”

“Hát, gyakorlatilag igen.”

“Az idő, ahogy te ismered, csak a te univerzumodban létezik.”

“A dolgok máshogy működnek ott, ahonnan én jöttem.”

“Ahonnan… ahonnan te jöttél?”

“Óh persze, én máshonnan származom, egy másik helyről.”

“Ahol más, hozzám hasonlóak élnek.”

“Tudom, hogy érdekel, milyen ott,

de hidd el nekem, nem értenéd meg.”

“Oh…” – mondtad kissé csalódottan.

“De, várjunk csak!

“Ha ujjászületéseimkor különböző időkben vagyok jelen,

…akkor akár kapcsolatba is léphettem önmagammal.”

“Persze, folyton meg is történik.”

“És mivel mindkét lét csak a saját ciklusával van tisztában,

…észre sem veszed, mikor megtörténik.”

“Akkor mi a lényege ennek az egésznek?”

Mélyen belenéztem a szemedbe.

“Az élet értelme, az ok, amiért ezt az egész univerzumot készítettem,

…a te fejlődésed volt.”

“Úgy érted, az emberiség?”

“Azt szeretnéd, hogy fejlődjünk?”

“Nem. Csak te.”

“Ezt az egész univerzumot neked készítettem.”

“Minden megélt élettel fejlődsz és érettebbé válsz,

…egy nagyobb, tágabb értelmemmé.”

“Csak Én?”

“Mi van a többiekkel?”

“Nincsen senki más. Ebben az univerzumban csak te és én vagyunk.”

Üres tekintettel bámultál rám.

“És az emberek a Földön?”

“Mind te vagy. A te különböző megtestesüléseid.”

“Várj, én… mindenki vagyok?”

“Kezded megérteni.”

“Én vagyok az összes ember, aki valaha is élt?”

“Vagy aki még valaha élni fog, igen.”

“Én vagyok Abraham Lincoln?”

“És te vagy John Wilkes Booth is.”

“Én vagyok Hitler?”

– mondtad, felháborodva.

“És te vagy a millió másik, akiket megölt.”

“Én vagyok Jézus?”

“És te vagy mindenki, aki követte őt.”

Ekkor elnémultál.

“Minden alkalommal, amikor valakit bántottál,

…saját magadnak ártottál.”

“Minden kedves cselekedettel,

…magadon segítettél.”

“Minden boldog vagy szomorú pillanatot, amit valaha ember megélt, vagy meg fog élni…Te élsz át.”

Hosszasan a gondolataidba merültél.

“Miért? Miért van mindez?”

“Mert egy napon olyanná vállsz, mint én.”

“Azért, mert ez vagy.”

“Az enyéim közé tartozol. Te vagy az én gyermekem.”

“Váó!” – mondtad hitetlenkedve.

“Úgy érted, egy isten vagyok?”

“Nem, még nem. Egy magzat vagy. Egyelőre még növekszel.”

“Amikor végigélted az összes emberi életet, minden időben, akkor leszel elég nagy hozzá, hogy megszüless.”

“Szóval akkor az egész univerzum…

Csak egy…”

“Egy tojás” - válaszoltam.

“Most már itt az ideje, hogy tovább haladj a következő életedbe.”

És ezzel utadra indítottalak.

Andy Weir: The Egg (A Tojás)

Megfilmesítette: Kurzgesagt

Támogass minket: